Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Kategóriák

Saláta receptek

Tipus Rendezés Receptek
szűrése »
Fogyasztás Étel jellege
« Első oldal
1

Alexandriai saláta

Az uborkát hosszában ketté vágjuk, és felszeleteljük. A retket szintén vágjuk fel vékony szeletekre, a zöldhagymát karikázzuk fel, a kaprot aprítsuk finomra. Tegyük salátástálba az összes hozzávalót, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és jól keverjük el. Lehűtve, de akár azonnal is fogyasztható.

Almás uborkasaláta

Elkészítjük a salátaöntetet. A kefirt összekeverjük sóval, borssal, pár csepp citromlével. Esetleg tehetünk bele 1 szem szaharint. Az uborkát és a retket jól megmossuk. Ne hámozzuk meg! Szeljük fel vékony karikára. Vájjuk ki az alma magházát és reszeljük le, a karalábét pucoljuk meg, és vágjuk fel apró kockákra, majd minden zöldséget keverjünk bele a ...

Almás-sonkás fejessaláta

Az almát meghámozzuk, lereszeljük és meglocsoljuk pár csepp citromlével, majd hozzákeverjük a vékony csíkokra felvágott sonkát. A kefirt összekeverjük a majonézzel, ízlés szerint sózzuk, keverünk bele pár csepp citromlét, édesítőszert, kevés mustárt. Ráöntjük a sonkás almára, megkeverjük és jól lehűtjük. A salátát megmossuk, leszárítjuk és csíkokra ...

Almasaláta kefírrel

Az almát hámozzuk meg, majd reszeljük le. Ezután keverjük össze a reszelt tormával, a narancs kifacsart levével, sózzuk, adjunk hozzá ízlés szerint pár szem szaharint, végül a kefírt is keverjük hozzá. Hűtés után tálaljuk. Sült, vagy főtt húsokhoz remek saláta.

Babos-kukoricás tonhal saláta

Babos-kukoricás tonhal saláta
Tálban keverjük össze a tonhalat, a kukoricát, az apróra vágott lilahagymával és a vesebabbal. Sózzuk és borsozzuk ízesítés szerint. Csurgassuk rá az olivaolajat és citromlevet, hintsük meg chilivel, és saláta leveleken, ...

Baranyai uborkasaláta

Az uborkát és a hagymát meghámozzuk, a paprikát kicsumázzuk, majd vékony karikákra vágjuk. Sózzuk, összekeverjük és kb. 10 percig állni hagyjuk, majd a levet leöntjük róla. Ízlés szerint megborsozzuk, és összekeverjük a zúzott fokhagymával, a kefirrel és a borecettel. Hidegen tálaljuk.

Capri saláta

A káposztát lereszeljük, és egy mély tálba halmozzuk. Hozzáadjuk a megtisztított, karikákra vágott hagymát, paradicsomot és paprikát. A tejfölt simára keverjük az olajjal és a ketchuppal, fűszerezzük sóval, őrölt borssal és ráöntjük a zöldségekre, óvatosan összekeverjük, majd megszórjuk a megpucolt, apróra vágott kemény tojással, a finomra aprított ...

Carmen saláta

A csirkemellet és a rizst főzzük meg. Amíg hűlnek, a paprikát vágjuk fel apró kockákra és forrázzuk le, majd hűtsük ki. A húst bőrözzük le és szintén kockázzuk fel apróra. Tegyük egy tálba a csirkemellet, a paprikát, a zöldborsót és a rizst, adjuk hozzá a mártást, ízlés szerint sózzuk és forgassuk össze. Lehűtve, tetején tojásszeletekkel tálaljuk.

Csírás spenótsaláta

A zöldségeket összevágjuk és összekeverjük egy tálban, hozzáadjuk az olajat, meglocsoljuk a citromlével. Ráöntjük a szójaszószt és jól összekeverjük.

Csirkemájas spárga saláta4

Csirkemájas spárga saláta4
A májat lecsepegtetjük, megborsozzuk, kevés vajon megfuttatjuk, és hagyjuk kihűlni. A spárgát megfőzzük, és ha kihűlt 5 cm-es darabokra vágjuk. A paradicsomot és a kemény tojásokat karikára vágjuk, a salátát felcsíkozzuk. A ...

Csirkemell kivivel

Csirkemell kivivel
A csirkemellt csíkozzuk fel, süssük olajban pár percig, vegyük ki és nyomkodjuk szárazra. A ribizlit csipkedjük le a száráról, cukrozzuk meg, hagyjuk állni, majd nyomkodjuk át egy szitán.A ribizli pürébe tegyünk olajat, ízesítsük ...

Csirkés zöldségsaláta

Csirkés zöldségsaláta
A csirkét feldaraboljuk apró kockákra. Az olajat, ecetet összekeverjük a fűszerekkel, sóval, borssal ízesítjük, és a a húskockákat beletesszük. A karfiolt sós vízben megfőzzük, majd megszárítjuk. Az uborkát felkockázzuk, a ...

Diétás franciasaláta

Diétás franciasaláta
Enyhén sós vízben puhára főzzük a burgonyát, a sárgarépát és a zöldborsót. Ha kihűlt, a krumplit és a sárgarépát a megtisztított almával, és a savanyú uborkával együtt apró kockára vágjuk. Hamis majonézt készítünk ...

Diétás majonézes csirke saláta

A csirkehúst laskára, a répát és az uborkát csíkokra vágjuk. A petrezselymet finomra aprítjuk. A sültet a leszűrt borsóval, répával, uborkával összekeverjük, és ráöntjük a kefírrel hígított majonézt, majd a petrezselymet is belekeverjük. Jól lehűtve fogyasztjuk.(Keverhetünk bele paradicsomszeleteket is.)

Dionüszosz saláta

Elkészítjük az öntetet: 1 evőkanál citromlét, 3 evőkanál olívaolajat és 0,5 dl konyakot összekeverünk, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Az uborkát és a paradicsomot megmossuk, szárazra töröljük és felszeleteljük. A kaprot finomra vágjuk. A kimagozott dinnyeszelet húsát felkockázzuk és a kaporral együtt az uborkához és a paradicsomhoz keverjük. Végül az ...

Endíviasaláta mandarinnal

Megtisztítjuk, megmossuk és kb 2 centis darabokra vágjuk az endíviát, és jól lecsöpögtetjük. A banánt villával áttörjük, összekeverjük az olajjal, a citromlével, ízlés szerint sóval és őrölt gyömbérrel. Ezután belekeverjük az endívia csíkokat és a leszűrt mandarint. Lehűtve tálaljuk.

Fantázia saláta

Az uborkát és az almát megpucoljuk, lereszeljük és enyhén megsózzuk, majd kinyomkodjuk. A salátát leveleire szedjük, megmossuk és csíkokra metéljük. A túrót áttörjük egy tálban, megsózzuk. (Ha túl savanyú, ízesíthetjük szacharinnal.) Hozzáadjuk az almás uborkát, a finomra vágott kaprot és petrezselyemzöldet. Ráöntjük a kefírt és átforgatjuk.

Fejes saláta paradicsommal

A fejes salátát leveleire szedjük, megmossuk, és kisebb darabokra tépkedjük, majd összekeverjük a cikkekre vágott paradicsommal, és a vékonyra felszeletelt újhagymával. A citromlevet belefacsarjuk a joghurtba, hozzáöntjük az olajat, sózzuk, borsozzuk. Az öntetet ráöntjük a salátára és lehűtjük.

Flamand saláta

A káposztát vékonyra felszeljük, megsózzuk és állni hagyjuk kb. 1,5-2 órát. A zellert megtisztítjuk és lereszeljük, majd a kinyomkodott káposztához adjuk, borsozzuk és jól összekeverjük. 1,5 dl vizet felforralunk ízlés szerinti mennyiségű ecettel és forrón a salátára öntjük. Megvárjuk, míg kihűl, lefedjük és a hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy az ízek ...

Friss tavaszi saláta

A csirkemellet vágjuk vékony csíkokra, ízlés szerint fűszerezzük és kevés olíva olajon pirítsuk meg. Vegyük le a tűzről és várjuk meg, amíg kihűl. A zöldségeket aprítsuk fel kis kockákra, az Eisberg salátakeveréket egy nagyobb tálba tegyük, és a többi összetevővel, valamint a felkockázott feta sajttal keverjük össze. A saláta tetejére halmozzuk a csirkemell ...
Szárnyas Receptek
Csirke (198), Kacsa (14), Pulyka (43), Liba (9), Kakas (1), Jérce (6), Fácán (16), Egyéb szárnyas (2)
Húsétel Receptek
Sertés (182), Marha (82), Bárány (31), Birka (5), Borjú (33), Kecske (0), Malac (2), Nyúl (15), Egyéb húsétel (4)
Sütemény Receptek
Bonbon, praliné, trüffel (4), Bögrés (2), Brownie (7), Burgonyás (4), Csokoládés (35), Diós (20), Édes (204), Fagylalt (16), Gesztenyés (7), Gofri (1), Gyümölcsös (58), Kalács (3), Keksz (17), Krémes (5), Kuglóf (10), Lekváros (9), Mandulás (13), Mézes (16), Mézeskalács (1), Mignon (0), Mikroban készíthető (10), Mogyorós (7), Muffin (2), Péksütemény (2), Pite (16), Sajtos (10), Sorbet (5), Sós (34), Torta (25), Túrós (22)
Tészta Receptek
Zöldséges étel Receptek
Egytálétel Receptek
Zöldséges (123), Tésztás (60), Rizses (30), Rizottó (14), Krumplis (43), Húsos (93), Halas (17), Gulyás (15), Egyéb egytálétel (22)
Ünnepi Receptek
Valentin nap (1), Újév (3), Születésnap (6), Szilveszter (10), Pünkösd (1), Nőnap (4), Névnap (7), Mikulás (0), Lakodalom (5), Karácsony (45), Húsvét (25), Halloween (1), Farsang (6), Advent (4)
Nemzeti Receptek
Török (19), Thaiföldi (2), Szerb (10), Svéd (10), Spanyol (10), Román (5), Osztrák (6), Orosz (6), Olasz (29), Német (6), Montenegrói (1), Mexikói (14), Magyaros (22), Lengyel (10), Kínai (13), Japán (9), Indiai (12), Horvát (1), Görög (14), Francia (19), Erdélyi (6), Nemzeti egyéb (6), Dél-Amerikai (15), Cseh és szlovák (8), Boszniai (4), Bolgár (11), Arab (10), Angol (11), Amerikai (28), Afrikai (10)
Vadhús Receptek
Vadgalamb (7), Vaddisznó (4), Szarvas (2), Szalonka (3), Őz (11), Vadnyúl (5), Fürj (12), Fogoly (5), Egyéb vadhús (0)
Főzelék Receptek
Pörkölt Receptek
Leves Receptek
Előétel Receptek
Tojásos (28), Sajtos (10), Ropogósok (1), Húsos (12), Halas (8), Gyümölcsös (10), Gombás (8), Galatin (0), Egyéb előétel (3)
Halétel Receptek
Tőkehal (20), Tonhal (28), Szardínia (4), Saláta (19), Ponty (18), Pisztráng (8), Lazac (14), Kecsege (0), Harcsa (8), Halászlé (1), Fogas, süllő (12), Egyéb halétel (21), Csuka (2), Busa (2), Angolna (4)
Vegetáriánus Receptek
Saláta (117), Pástétom, öntet (10), Müzli (5), Leves (40), Köret (59), Kenyérféle (1), Főzelék (46), Főétel (113), Feltét (20), Előétel (12), Édesség (54)
Fogyókúrás Receptek
Saláta (57), Pástétom, öntet (5), Leves (17), Köret (13), Kenyérféle (1), Főzelék (3), Főétel (51), Feltét (3), Édesség (7)
Diétás Receptek
Hidegkonyha Receptek
Tojásos (5), Szendvicskrém (35), Szendvics (68), Saláta (108), Sajtos (9), Pástétom (14), Öntet (23), Körözött (5), Kocsonya (4), Hidegtál (37), Hideg leves (8), Hal, rák (2), Aszpik (2), Gyümölcssaláta (9)
Köret Receptek
Zsemlegombóc (3), Zöldség (34), Rizs (16), Krokett (5), Gyümölcs (3), Egyéb köret (17), Burgonya (28)
Szósz, mártás Receptek
Pác Receptek
Savanyúság Receptek
Befőtt Receptek
Tenger gyümölcsei Receptek
Belsőség Receptek
Zúza (3), Vese (5), Velő (1), Tüdő (1), Szív (1), Pacal (13), Máj (22)
Szabadtűzön Receptek
Nyárs (22), Grill (26), Bogrács (15)
Krém, hab Receptek
Speciális Receptek
Wok (16), Tapas (11), Sushi (0), Steak (0), Gyros (0), Fasírt (31), Barbecue (2)
Gyerekeknek Receptek
Ital Receptek
Puncs (24), Bólé (17), Shake (4), Turmix (69), Tea (7), Kávé (16), Koktél (74)