Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Kategóriák

Köret receptek

Tipus Rendezés Receptek
szűrése »
Fogyasztás Étel jellege

Angolos sült burgonya

A burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk, sózzuk, borsozzuk és összekeverjük, majd egy tepsibe tesszük. Elosztjuk rajta egyenletesen a zsemlemorzsát, tetejére tejfölt locsolunk. Alufóliával szorosan lefedjük és előmelegített, forró sütőben 30 percig pároljuk, majd a fóliát levéve róla addig pirítjuk, míg a morzsa piros lesz.

Ánizsos jegeskávé

Hosszú poharakba adagoljuk a fagyit, rátöltjük az ánizzsal ízesített jó forró kávét. A tejszínt felverjük és a kávé tetejére kanalazzuk, végül megszórjuk csokireszelékkel.

Apróhal-ropogós

1. Egy tálban jól összekeverjük halat, mogyoróhagymát, kaprot, citrom héját és levét, lisztet és a tojásokat. Sózzuk, borsozzuk. 2. Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, evőkanállal kis halmokat szaggatunk bele és néhány perc alatt aranybarnára sütjük mindkét oldalát. Papírtörlőn lecsepegtetjük a felesleges olajat és citromszeletekkel kínáljuk.

Aprópecsenye paprikás-paradicsomos mártásban

A sertéscombot csíkokra vágjuk, a hagymát karikákra. A lisztet, a sót és a borsot összekeverjük, és megforgatjuk benne a húscsíkokat. Felforrósított vajon megpirítjuk a húst, majd hozzáadjuk a hagymát és világosra pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, hozzáöntjük a tejszínt és a húslevest, és enyhén forralva megpároljuk. Belekeverjük a paradicsompürét, sózzuk, ...

Arab dzsuvecs

1. Megmosom és felszeletelem a padlizsánt, majd levágom a szárát. Kevés olajon mindkét oldalát félig megsütöm. 2. A paradicsomot felkarikázom, majd egy tűzálló tálba teszem a sült padlizsánnal együtt. Rétegezve teszem, majd minden réteget megsózom. A tetejére hagymakarikát és fokhagymagerezdet teszek. Olajjal lelocsolom, majd közép meleg sütőben megsütöm. A ...

Aranygaluska borhabbal

Aranygaluska borhabbal
A lisztet, a tejet az élesztőt a tojássárgáját az 5 dkg vajat és a sót összegyúrom, és letakarva duplájára kelesztem. Kinyújtom, kiszaggatom, minden darabot olvasztott vajban megkenek és egy mélyebb kivajazott sütőedénybe teszek. ...

Aratógulyás

Aratógulyás
1. A füstölt körmöket és a babot egy napig áztatom.2. Egy nap áztatás után vízbe teszem főni. Zellerzöldet, babérlevelet, zöldpaprikát, paradicsomot és sót teszek bele.3. Egy óráig főzöm, majd beleteszem a vegyes zöldséget és ...

Argentin carbonada

A marhahúst kockázzuk fel, a hagymát vágjuk szeletekre, a paradicsomot magozzuk ki és karikázzuk fel, a burgonyát hámozzuk meg, és szintén vágjuk karikára. Az őszibarack héját húzzuk le, magozzuk ki, és vágjuk 6 felé. Az olajon pirítsuk meg a hagymát üvegesre, majd adjuk hozzá a felkockázott húst és a paradicsomot, és további 8 percig pirítsuk együtt. Ezután ...

Argentin rakott bab

A babot célszerű előző este beáztatni, majd másnap főzzük meg sós vízben. Forrósítsunk fel egy evőkanál zsírt, és pirítsuk meg benne a húst és a finomra vágott hagymát. A másik evőkanál zsírt hevítsük fel egy tiszta serpenyőben, tegyük bele a paradicsompürét, a felaprított paprikát, a szurokfüvet és pirítsuk addig, míg a paprika el kezd fonnyadni. Vegyünk egy ...

Árpakásaleves

A felaprított sárgarépát, paradicsomot és a fokhagymát hideg vízben feltesszük főni, mikor felforr, hozzáadjuk a jól megmosott árpát, és puhára főzzük. Amikor már majdnem kész megsózzuk és gyenge rántással berántjuk.

Arrakos puncs

A cukorszörpöt a vízzel fazékban az első forrásig melegítjük. Tűzről levéve hozzáadjuk a citromlevet pohárba töltjük, beleöntjük az arrakot és felszolgáljuk.

Articsóka zöldfűszeres, paradicsomos öntettel

1. Az articsóka szárát vágjuk le, majd az alját vágjuk egyenesre. Így megáll a tányéron. A levelek csúcsát ollóval vágjuk le és egy tál vízben 2 szelet citrommal áztatjuk. 2. Egy nagy fazékba töltünk sós vizet, beletesszük a citromszeleteket, felforraljuk. Beletesszük a 4 articsókát és hőálló tányérral lenyomjuk a tetejét. Takarékon 25 perc alatt puhára ...

Árvaleves

A hagymát és a petrezselyemzöldet finomra vágjuk, a sárgarépát és a fehérrépát lereszeljük. 1 kanál zsírban megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a sárgarépát, fehérrépát, sózzuk, meghintjük pirospaprikával, és felöntjük 1,5 liter forró vízzel. Fél óráig főzzük. A másik kanál zsírban a tarhonyát pirítjuk meg, hozzátesszük a darát is, rászórjuk a lisztet, ...

Aszalt alma

A gyümölcsöt meghámozzuk, magházát kivesszük, és napon szárítjuk. Használat előtt leforrázzuk és cukros, vaníliás vízben, melybe fahéjat, szegfűszeget, citromhéjat tettünk, megfőzzük.

Aszalt csipkebogyó

A dércsípte, érett de még kemény csipkebogyót megtisztítjuk. Alufóliával kibélelt tepsibe téve enyhe tűzön lassú hevítéssel megszárítjuk. Amikor víztartalmát elveszítette, befejezzük az aszalást. Száraz helyen tartjuk. Aszalva is vitaminban gazdag.

Aszalt kajszibarackos csirke

A hagymát pirítsuk üvegesre 2 evőkanál vajon, adjuk hozzá az aszalt kajszibarackot, amit előtte beáztattunk és apróra vágtunk, és pároljuk 5 percig. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a fahéjat is és keverjük össze. A barackos töltelékkel töltsük meg a csirkét, a nyílást tűzzük össze, kenjük meg a maradék egy evőkanál vajjal és csomagoljuk ...

Aszalt körte

Hámozzuk meg, vágjuk ketté és magházát, valamint a mellette lévő kemény részt vájjuk ki. Kenjük be citromlével, fektessük rácsra úgy, hogy ne érjenek össze, majd a rácsot tepsire téve 70 °C-os sütőben néhány óra alatt szárítsuk meg.

Aszalt paradicsom

A jól megérett vörös paradicsomot kétfelé kell vágni, aztán szárító deszkára kell rakni. Gyengén fűtött sütőkemencébe vagy - főzés után - a tűzhely sütőjébe tegyük 24 órára aszalni; de a nap melege mellett is kellőleg megszikkad. Huszonnégy óra múlva forgassuk meg, mert akkor sokkal szebb marad a színe. Téli használatig rakjuk vászonzacskókba, szellős helyre.

Aszalt zöld kukorica

Egy nagy fazékba tegyünk szép, egyenlő gyenge csős kukoricát, egy rend zöld csuhát hagyva rajta. Miután felfőztük, szedjük ki a vízből, s aszalódeszkára rakván, tegyük gyengén fűtött kemencébe, a honnan csak másnap szedjük ki. Ekkor forgassuk meg és tegyük ismét fűtött kemencébe, egy napig hagyjuk ott, azután szedjük ki másodszor is és ha jó meleg napok járnak, ...

Aszaltszilva leves

Aszaltszilva leves
Másfél liter hideg vízbe feltesszük a szilvát, cukrot, sót, kiskanál fahéjat és 20-30 percig főzzük. A tejfölbe a lisztet és a tojássárgáját elkeverjük és behabarjuk vele a levest. Ízlés szerint utánaízesítünk, és pár ...