Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Kategóriák

Krokett receptek

Tipus Rendezés Receptek
szűrése »
Fogyasztás Étel jellege

Gombás krokett

Felforralunk 8 dl vizet egy mokkáskanál sóval és apránként beleszórjuk a darát, majd állandó keverés mellett 3-4 percig főzzük alacsony lángon. Amíg hűl, az olajon megpirítjuk a finomra vágott hagymát, hozzáadjuk az apróra kockázott gombát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával és megpároljuk. Ezután a kukoricadarába keverjük a nyers, ...

Krumplis gombóc

A felforralt zsíros vizet ráöntöm a lisztre, fakanállal összeállítom. kézzel kicsit összegyúrva lisztezett deszkára teszem és ujjnyi vastagra nyújtom. Gombócot, nudlit, krokettet (lisztbe-tojásba-zsemlemorzsába forgatva) lehet belőle készíteni.Sós vízben kifőzve, pirított zsemlemorzsába forgatva 1/2 órán belül fogyasztható!

Kukoricakrokett

Feltesszük főni a kukoricadarát négyszeres mennyiségű sós vízben. Akkor jó, ha a kanál megáll benne. Hagyjuk hűlni, majd hozzáadjuk a felaprított hagymát, borsikafüvet, petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát és a beáztatott kenyeret. Jól összekeverjük, kroketteket formázunk belőle és bő, forró olajban kisütjük.

Tojás krokett

A vajon a lisztet enyhén megpirítjuk, majd állandó kevergetés mellett hozzáadjuk a hideg tejet. Amint a tej forrni kezd, egészen kis lángra tesszük, és hozzáadjuk a frissen reszelt sajtot, és egy csipet sót. Ha kész a besamel, levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a közben felvert 4 tojást, majd hagyjuk kihűlni. A masszából kis gombócokat formálunk, amelyeket először ...

Túrókrokett

A túrót áttörjük vagy ledaráljuk. A vajat habosra keverjük a tojássárgájákkal, belekeverjük a túrót, sót, egynemű masszává keverjük. A fehérjéket habbá verjük, részletenként belekeverjük a masszába, közben hozzáadjuk a burgonyakeményítőt is, könnyedén összekeverve. isztezett deszkán kis lepénykéket formálunk belőle, forró olajon mindkét oldalon ...
Szárnyas Receptek
Csirke (198), Kacsa (14), Pulyka (43), Liba (9), Kakas (1), Jérce (6), Fácán (16), Egyéb szárnyas (2)
Húsétel Receptek
Sertés (182), Marha (82), Bárány (31), Birka (5), Borjú (33), Kecske (0), Malac (2), Nyúl (15), Egyéb húsétel (4)
Sütemény Receptek
Bonbon, praliné, trüffel (4), Bögrés (2), Brownie (7), Burgonyás (4), Csokoládés (35), Diós (20), Édes (204), Fagylalt (16), Gesztenyés (7), Gofri (1), Gyümölcsös (58), Kalács (3), Keksz (17), Krémes (5), Kuglóf (10), Lekváros (9), Mandulás (13), Mézes (16), Mézeskalács (1), Mignon (0), Mikroban készíthető (10), Mogyorós (7), Muffin (2), Péksütemény (2), Pite (16), Sajtos (10), Sorbet (5), Sós (34), Torta (25), Túrós (22)
Tészta Receptek
Zöldséges étel Receptek
Egytálétel Receptek
Zöldséges (123), Tésztás (60), Rizses (30), Rizottó (14), Krumplis (43), Húsos (93), Halas (17), Gulyás (15), Egyéb egytálétel (22)
Ünnepi Receptek
Valentin nap (1), Újév (3), Születésnap (6), Szilveszter (10), Pünkösd (1), Nőnap (4), Névnap (7), Mikulás (0), Lakodalom (5), Karácsony (45), Húsvét (25), Halloween (1), Farsang (6), Advent (4)
Nemzeti Receptek
Török (19), Thaiföldi (2), Szerb (10), Svéd (10), Spanyol (10), Román (5), Osztrák (6), Orosz (6), Olasz (29), Német (6), Montenegrói (1), Mexikói (14), Magyaros (22), Lengyel (10), Kínai (13), Japán (9), Indiai (12), Horvát (1), Görög (14), Francia (19), Erdélyi (6), Nemzeti egyéb (6), Dél-Amerikai (15), Cseh és szlovák (8), Boszniai (4), Bolgár (11), Arab (10), Angol (11), Amerikai (28), Afrikai (10)
Vadhús Receptek
Vadgalamb (7), Vaddisznó (4), Szarvas (2), Szalonka (3), Őz (11), Vadnyúl (5), Fürj (12), Fogoly (5), Egyéb vadhús (0)
Főzelék Receptek
Pörkölt Receptek
Leves Receptek
Előétel Receptek
Tojásos (28), Sajtos (10), Ropogósok (1), Húsos (12), Halas (8), Gyümölcsös (10), Gombás (8), Galatin (0), Egyéb előétel (3)
Halétel Receptek
Tőkehal (20), Tonhal (28), Szardínia (4), Saláta (19), Ponty (18), Pisztráng (8), Lazac (14), Kecsege (0), Harcsa (8), Halászlé (1), Fogas, süllő (12), Egyéb halétel (21), Csuka (2), Busa (2), Angolna (4)
Vegetáriánus Receptek
Saláta (117), Pástétom, öntet (10), Müzli (5), Leves (40), Köret (59), Kenyérféle (1), Főzelék (46), Főétel (113), Feltét (20), Előétel (12), Édesség (54)
Fogyókúrás Receptek
Saláta (57), Pástétom, öntet (5), Leves (17), Köret (13), Kenyérféle (1), Főzelék (3), Főétel (51), Feltét (3), Édesség (7)
Diétás Receptek
Hidegkonyha Receptek
Tojásos (5), Szendvicskrém (35), Szendvics (68), Saláta (108), Sajtos (9), Pástétom (14), Öntet (23), Körözött (5), Kocsonya (4), Hidegtál (37), Hideg leves (8), Hal, rák (2), Aszpik (2), Gyümölcssaláta (9)
Köret Receptek
Zsemlegombóc (3), Zöldség (34), Rizs (16), Krokett (5), Gyümölcs (3), Egyéb köret (17), Burgonya (28)
Szósz, mártás Receptek
Pác Receptek
Savanyúság Receptek
Befőtt Receptek
Tenger gyümölcsei Receptek
Belsőség Receptek
Zúza (3), Vese (5), Velő (1), Tüdő (1), Szív (1), Pacal (13), Máj (22)
Szabadtűzön Receptek
Nyárs (22), Grill (26), Bogrács (15)
Krém, hab Receptek
Speciális Receptek
Wok (16), Tapas (11), Sushi (0), Steak (0), Gyros (0), Fasírt (31), Barbecue (2)
Gyerekeknek Receptek
Ital Receptek
Puncs (24), Bólé (17), Shake (4), Turmix (69), Tea (7), Kávé (16), Koktél (74)