Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Kategóriák

Marha receptek

Tipus Rendezés Receptek
szűrése »
Fogyasztás Étel jellege
« Első oldal
1

Mustáros tarja, zöldség raguval

Tarja szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, mustárral mindkét oldalukat bekenjük. Egymásra téve kicsit állni hagyjuk . Kevés olajban fedő alatt mindkét oldalát pirosra sütjük. A húst kiszedjük. A ragut ebben a fűszeres olajban készítjük el: szeletelt, gomba, kockázott bacon, szeletelt vöröshagyma ebben kevergetve, párolgatva. Fűszerezni nem kell, mert az olaj a ...

Argentin carbonada

A marhahúst kockázzuk fel, a hagymát vágjuk szeletekre, a paradicsomot magozzuk ki és karikázzuk fel, a burgonyát hámozzuk meg, és szintén vágjuk karikára. Az őszibarack héját húzzuk le, magozzuk ki, és vágjuk 6 felé. Az olajon pirítsuk meg a hagymát üvegesre, majd adjuk hozzá a felkockázott húst és a paradicsomot, és további 8 percig pirítsuk együtt. Ezután ...

Argentin rakott bab

A babot célszerű előző este beáztatni, majd másnap főzzük meg sós vízben. Forrósítsunk fel egy evőkanál zsírt, és pirítsuk meg benne a húst és a finomra vágott hagymát. A másik evőkanál zsírt hevítsük fel egy tiszta serpenyőben, tegyük bele a paradicsompürét, a felaprított paprikát, a szurokfüvet és pirítsuk addig, míg a paprika el kezd fonnyadni. Vegyünk egy ...

Beefsteak madeira mártással

Beefsteak madeira mártással
A hús mindkét oldalát sütés előtt 1 órával olajjal bedörzsöljük, állni hagyjuk. Sütésnél először kevés olajon erős hőfokon 10 perig mindkét oldalát megpirítjuk, majd vajat adunk hozzá és közepes lángon, gyakori forgatás ...

Befsztroganov

A hús felszeleteljük, kissé kiklopfoljuk és csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A hagymát felszeleteljük és a vajban aranysárgára pirítjuk, kivesszük, melegen tartjuk. Majd ebben a serpenyőben, nagy lángon a hús felét 4-5 percig sütjük, közben megforgatjuk. Kívül barnára piruljon, belül nyers maradjon. Majd kivesszük, melegen tartjuk, és a hús másik felét is ...

Bélszín angolosan pácolva

A hártyáktól megtisztítjuk a bélszínt és besózzuk. Páclevet készítünk: 2 dl fehérbort és 2 dl vizet felforralunk, hozzáadunk 4-5 szem borsot, fél citrom lehámozott héját, egy hagymát, amelyben 2 szem szegfűszeget szúrunk és egy kanál ecetet. A forró pácot ráöntjük a húsra és másnapig hideg helyen pácoljuk, majd forró zsiradékon körbesütjük a bélszínt és ...

Bélszín Dubarry-mártásban

A bélszínt megtisztítjuk és sűrűn megtűzdeljük szalonnával. Vékony karikára vágjuk a fehérrépát és a hagymát. Veszünk egy tálat, az aljára terítjük a hagyma és a fehérrépa felét, 1 babérlevelet, a bors felét, csipetnyi kakukkfüvet és egy szem szegfűszeget. Erre tesszük a húst, majd a maradék fűszereket, hagymát, fehérrépát. 1 dl olajjal és egy citrom ...

Bélszíntokány Sztroganov módra

Bélszíntokány Sztroganov módra
A húst felcsíkozom és forró olajban 5 perc alatt megpirítom. Közben sóval borssal ízesítem, ha kész félreteszem. A hús zsírján megpirítom a a gombát, hozzáadom a tejfölt, a csíkokra vágott nyers uborkát, és 1-2 percig főzöm. ...

Bigos

A marhahúst és a hagymát kockára, a sertéslapockát nagyobb darabokra vágjuk. Kevés vízben félpuhára főzzük a káposztát. Az olajon üvegesre pároljuk a hagymát, beletesszük a fokhagymát és a marhahúst, majd pár perc múlva a füstölt oldalast. A borral felöntjük, lefedjük és egy órán át főzzük, majd hozzáadjuk a sertéslapockát, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a ...

Borscs

A húst vékonyra felszeleteljük és feltesszük főni másfél liter sós vízben. A zöldségeket és a céklát lereszeljük nagy lyukú reszelőn, a vöröshagymát finomra aprítjuk, a paradicsomot feldaraboljuk, a petrezselymet és a kaprot finomra aprítjuk, a káposztát laskára vágjuk. A burgonyát kisebb kockákra vágjuk. Olajon megpároljuk a sárgarépát, a fehérrépát, majd ...

Borsos bélszín

1. A bélszínszeletek mindkét oldalát jó bedörzsöljük a színes vagy feketeborssal. 2. Egy nagy serpenyőben felforrósítjuk a vajat és olajat. A forró zsiradékban hirtelen kisütjük a bélszínszeleteket. Mindkét oldalát 3-5 percig sütjük. Tányérra helyezve, lefedve, melegen tartjuk. 3. A serpenyőbe öntsük bele a brandyt, keverjük fel a bors lerakódott részét a ...

Borsos tokány

Borsos tokány
A finomra vágott hagymát zsírban aranysárgára pirítom, majd beleteszem a csíkokra vágott marhahúst, és erős tűzön rövid ideig párolom. Sózom, borsozom, hozzáadom a fokhagymát és lassú tűzön félpuhára főzöm. ...

Bosnyák csupor

Nagyobb fazék aljára lefektetjük a felkarikázott hagymakarikákat és ráhalmozzuk a feldarabolt leveszöldséget. Beterítjük a kockára vágott marhahússal, és erre rárakjuk a burgonya felét. Erre rárakjuk a nagyobb cikkelyekre vágott kelkáposztát, a felszeletelt paprikát és paradicsomot, majd a birkahúst és a krumpli maradékát, majd felöntjük sóval ízesített vízzel, ...

Brazil pacal

Alaposan tisztítsuk meg, mossuk át, és vágjuk fel csíkokra a pacalt. Tegyük egy lábosba, adjunk hozzá egy fej szeletelt vöröshagymát és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, ízlés szerint sózzuk, és főzzük puhára (kb. 3 óra). Szűrjük le. A felhevített olajon pároljuk meg a maradék egy fej vöröshagymát finomra vágva, a zúzott fokhagymát, az apróra vágott ...

Chili con carne

Chili con carne
A kétféle babot és a kukoricát lecsöpögtetjük, a hagymát keskeny cikkekre vágjuk, a paprikát apróra felkockázzuk. Forró olajon a darált húst morzsalékosra sütjük. A hagymacikkeket és a paprikakockákat hozzáadjuk, majd rövid ...

Csikós tokány

A húst és a szalonnát csíkokra vágjuk, a paradicsomot és a paprikát karikákra. A szalonnát megpirítjuk, majd beletesszük a hagymát is pirulni. Megszórjuk pirospaprikával, felengedjük egy kevés vízzel, beletesszük a húst, megsózzuk és megpároljuk. Ha megpárolódott a hús, hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot. Átpároljuk, és ha kész, behabarjuk. Galuskával, vagy ...

Enchilada

A forró vajon megpirítjuk a finomra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát, megszórjuk a liszttel és átkeverjük. Beletesszük a paradicsompürét, felengedjük egy kevés vízzel, ízesítjük a chiliporral, ízlés szerint sóval és a Tabasco szósszal. Felforraljuk, majd 4-5 percig takaréklángon főzzük. A felkockázott szalonnát kisütjük, félretesszük. A visszamaradt ...

Erdélyi tokány puliszkával

1.A szalonnát vékony csíkokra vágom. A hagymát és fokhagymakrémet a szalonna zsírjában megfuttatom.2.Beleteszem a húst és zsírjára pirítom Borssal, sóval, kakukkfűvel, fűszeres paradicsompürével ízesítem. Hozzáadom a bort. 1-1,5 órán át párolom. Borral pótolom az elpárolgott folyadékot.3.Kiszaggatott puliszkával tálalom.

Erdélyi vegyes tokány

A szalonnát felkockázzuk, kiolvasztjuk és megpárolunk rajta egy finomra vágott hagymát, majd a csíkokra vágott marhahúst hozzáadjuk és fehéredésig pároljuk. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, 2 dl borral felengedjük és fedő alatt félpuhára pároljuk. A vizet pótoljuk közben. Ha már félpuhára főtt, hozzáadjuk a többi felszeletelt hagymát, ...

Eszterházy rostélyos

Eszterházy rostélyos
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk. A hagymát és a zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát apróra, a zöldségeket vékony csíkokra felvágjuk. Felforrósítjuk az olajat és a húst állandóan forgatva kb. 6 percig sütjük, majd ...
Szárnyas Receptek
Csirke (198), Kacsa (14), Pulyka (43), Liba (9), Kakas (1), Jérce (6), Fácán (16), Egyéb szárnyas (2)
Húsétel Receptek
Sertés (182), Marha (82), Bárány (31), Birka (5), Borjú (33), Kecske (0), Malac (2), Nyúl (15), Egyéb húsétel (4)
Sütemény Receptek
Bonbon, praliné, trüffel (4), Bögrés (2), Brownie (7), Burgonyás (4), Csokoládés (35), Diós (20), Édes (204), Fagylalt (16), Gesztenyés (7), Gofri (1), Gyümölcsös (58), Kalács (3), Keksz (17), Krémes (5), Kuglóf (10), Lekváros (9), Mandulás (13), Mézes (16), Mézeskalács (1), Mignon (0), Mikroban készíthető (10), Mogyorós (7), Muffin (2), Péksütemény (2), Pite (16), Sajtos (10), Sorbet (5), Sós (34), Torta (25), Túrós (22)
Tészta Receptek
Zöldséges étel Receptek
Egytálétel Receptek
Zöldséges (123), Tésztás (60), Rizses (30), Rizottó (14), Krumplis (43), Húsos (93), Halas (17), Gulyás (15), Egyéb egytálétel (22)
Ünnepi Receptek
Valentin nap (1), Újév (3), Születésnap (6), Szilveszter (10), Pünkösd (1), Nőnap (4), Névnap (7), Mikulás (0), Lakodalom (5), Karácsony (45), Húsvét (25), Halloween (1), Farsang (6), Advent (4)
Nemzeti Receptek
Török (19), Thaiföldi (2), Szerb (10), Svéd (10), Spanyol (10), Román (5), Osztrák (6), Orosz (6), Olasz (29), Német (6), Montenegrói (1), Mexikói (14), Magyaros (22), Lengyel (10), Kínai (13), Japán (9), Indiai (12), Horvát (1), Görög (14), Francia (19), Erdélyi (6), Nemzeti egyéb (6), Dél-Amerikai (15), Cseh és szlovák (8), Boszniai (4), Bolgár (11), Arab (10), Angol (11), Amerikai (28), Afrikai (10)
Vadhús Receptek
Vadgalamb (7), Vaddisznó (4), Szarvas (2), Szalonka (3), Őz (11), Vadnyúl (5), Fürj (12), Fogoly (5), Egyéb vadhús (0)
Főzelék Receptek
Pörkölt Receptek
Leves Receptek
Előétel Receptek
Tojásos (28), Sajtos (10), Ropogósok (1), Húsos (12), Halas (8), Gyümölcsös (10), Gombás (8), Galatin (0), Egyéb előétel (3)
Halétel Receptek
Tőkehal (20), Tonhal (28), Szardínia (4), Saláta (19), Ponty (18), Pisztráng (8), Lazac (14), Kecsege (0), Harcsa (8), Halászlé (1), Fogas, süllő (12), Egyéb halétel (21), Csuka (2), Busa (2), Angolna (4)
Vegetáriánus Receptek
Saláta (117), Pástétom, öntet (10), Müzli (5), Leves (40), Köret (59), Kenyérféle (1), Főzelék (46), Főétel (113), Feltét (20), Előétel (12), Édesség (54)
Fogyókúrás Receptek
Saláta (57), Pástétom, öntet (5), Leves (17), Köret (13), Kenyérféle (1), Főzelék (3), Főétel (51), Feltét (3), Édesség (7)
Diétás Receptek
Hidegkonyha Receptek
Tojásos (5), Szendvicskrém (35), Szendvics (68), Saláta (108), Sajtos (9), Pástétom (14), Öntet (23), Körözött (5), Kocsonya (4), Hidegtál (37), Hideg leves (8), Hal, rák (2), Aszpik (2), Gyümölcssaláta (9)
Köret Receptek
Zsemlegombóc (3), Zöldség (34), Rizs (16), Krokett (5), Gyümölcs (3), Egyéb köret (17), Burgonya (28)
Szósz, mártás Receptek
Pác Receptek
Savanyúság Receptek
Befőtt Receptek
Tenger gyümölcsei Receptek
Belsőség Receptek
Zúza (3), Vese (5), Velő (1), Tüdő (1), Szív (1), Pacal (13), Máj (22)
Szabadtűzön Receptek
Nyárs (22), Grill (26), Bogrács (15)
Krém, hab Receptek
Speciális Receptek
Wok (16), Tapas (11), Sushi (0), Steak (0), Gyros (0), Fasírt (31), Barbecue (2)
Gyerekeknek Receptek
Ital Receptek
Puncs (24), Bólé (17), Shake (4), Turmix (69), Tea (7), Kávé (16), Koktél (74)