Bébiétel receptek
Az almát meghámozzuk, kiszedjük a magházat, lereszeljük, és pár csepp citromot adunk hozzá, hogy ne barnuljon. Megszórjuk vaníliáscukorral, és hozzáadjuk a joghurtot. Hütőben lehűtjük, és babapiskótával tálaljuk.
A répát és az almát hámozzuk meg, az almát magozzuk ki, és kockázzuk illetve szeleteljük fel őket. Kevés vízben rakjuk fel főni. Ha megpuhult, akkor turmixgépben pépesítsük. Ha lazább alagot szeretnénk a főzővízből egy két kanállal rámerhetünk.
Az almát körtét pucoljuk meg magozzuk ki, a narancsról ne csak a héját de a hártyákat is távolítsuk el. Kocjkázzuk fel a gyümölcsöket, és kevés vízben főzzük puhára, majd turmixoljuk le. Babakeksszel vagy babapiskótával adjuk, úgy kiadósabb. Hűtőben 1-2 napig jól eláll.
A hozzávalókat összeturmixoljuk, és a keveréket sütőformába öntjük. 20 percig süssük, de közben ellenőrizzük szúrópróbával. Ha a közepébe szúrt kést simán ki tudjuk húzni akkor jó. 10 hónapos kortól adható.
A gyümölcsöket megtisztítom, az almát kimagozom és felkockázom. Egy marék rizst megpárolok és a gyümölcsökkel egyött turmixgépben pépesítem.
Forró vízből és a tápszerből elkészítjük a babatejet, majd hagyjuk kihűlni. A banánt felkockázzuk és turmixgépben a már kihűlt bébitejjel összeturmixoljuk. 6 hónapos kortól adható
A hozzávalókat összekeverjük, és a tésztát 2 óráig pihentetjük. Liszttel megszórt deszkán kinyújtjuk, és pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Kivajazott tepsiben, közepes hőfokon aranysárgára sütjük.
Csak a növény lágy részeit, rózsáit használjuk. Mossuk meg jó alaposan, a borkkoli rózsákat vágjuk darabokra. A burgonyát hámozzuk meg, vágjuk apró kockára és felforralt vízben főzzük addig míg meg nem puhulnak. Hagyjuk kihülni, majd turmixgépben, vagy botmixerrel pépesítsük. Ha nagyon darabos akkor kevés tápszeroldatot rakjunk hozzá.
A céklát, a krumplit és az almát megpucolom, felkockázom, és egy lábosba teszem párolóbetéttel, és kb 3 0 percig párolom. Lezárom és a már főtt csirkemellet hozzárakom, mert a gőz alatt átmelegszik. Turmixgépben összeturmixolom egy kevéske olajat teszek csak hozzá. Kevés ke vízzel higítható, ha túl sűrűre sikerült.
A burgonyát és a céklát hámozzuk meg, vágjuk egyforma apró kockákra, majd már felforral vízben főzzük puhára. Ha megpuhultak szűrjük le, hagyjuk kihülni, és botmixerrel pépesítsük.
A krumplikat héjában megfőzzük, megpucoljuk, majd melegen áttörjük. Hozzáadjuk a margarint, a tojás sárgáját, 3 evőkanál grízt, 1-2 evőkanál lisztet, majd összegyúrjuk. Kis gombócokat készítünk közepükbe gyümölcsöket nyomhatunk, és forró vízben kb. 10 percig főzzük.
A narancsot megpucoljuk és a hártyáitól is megtisztítjuk. A banánt felkockázzuk, a babapiskótát összetörjük. Beletesszük a hozzávalókat a turmixgépbe és alaposan összeturmixoljuk.
A tehéntúrót áttörjük, hozzáadunk a 1-2 ek. porcukrot, egy kevéske vaníliás cukrot, majd a megmosott, megtisztítított, estleg felkockázott idénygyümölcsöt és alaposan elkevrjük, egészen kicsi babák esetén turmixoljuk.
A kelbimbóról szedjük le a külső leveleket, a kemény szárrészt vágjuk le, mossuk meg jó alaposan, és főzzük forró vízbe, míg megpuhul. Mielőtt teljesen megpuhulna rakjuk hozzá a borsó szemeket. Mikor megfő, szűrjük le, és ha kicsit meghült botturmixxal pürésítsük. Ha a babák nemrég lettek elválasztva akkor nyomjuk át szitán.
A kölest átmossuk, és 20 percig főzzük. Amikor elkészült, leszűrjük, és belerakjuk a turmixgépbe, egy kevéske lével. A banánt sütőben héjjastul megsütjük, ha kész, hozzátesszük a köleshez és az egészet összeturmixoljuk. Vaníliával fahéjjal ízesíthetjük.
A körtét hámozzuk meg, szedjük ki a magrészt, kockázzuk fel, majd rakjuk a turmixgépbe. Öntsük hozzá a babtejet, és alaposan turmixoljuk össze.
2 dl tejet melegítünk és közbe beleszórjuk a cukrot és a kukoricadarát. Gyakori kevergetés mellett kb. 10 percig főzzük.
A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, a kukoricacsőről vágjuk le a szemeket és felforralt vízbe tegyük bele. Addig főzzük míg meg nem puhulnak, szűrjük le, hagyjuk kihűlni. Ha kihült turmixgéppel pépesítsük. hámozzuk meg és kockázzuk fel.
A gyümölcsöket alaposan mossuk meg. A barackot forrázzuk le, hagyjuk állni a vízben 2 percig, majd hámozzuk meg, és kockázzuk fel. Ezután pár kanál víz hozzáadásával pároljuk meg, adjuk hozzá málnát. Ha kész bottmixerrell pépesítsük. Ha nemrég lett a baba elválasztva akkor a pépet szitán törjük át.
Az almát hámozzuk meg, magozzuk ki, kockázzuk fel, majd kevés vízben főzzük meg, mielőtt kész lenne, dobjuk a vízbe a mazsolaszemeket, hogy az is megpuhuljon. Ha megpuhultak, szűrjük le, és turmixgépben pépesítsük.
Szárnyas Receptek
Húsétel Receptek
Sütemény Receptek
Bonbon, praliné, trüffel (4),
Bögrés (2),
Brownie (7),
Burgonyás (4),
Csokoládés (35),
Diós (20),
Édes (204),
Fagylalt (16),
Gesztenyés (7),
Gofri (1),
Gyümölcsös (58),
Kalács (3),
Keksz (17),
Krémes (5),
Kuglóf (10),
Lekváros (9),
Mandulás (13),
Mézes (16),
Mézeskalács (1),
Mignon (0),
Mikroban készíthető (10),
Mogyorós (7),
Muffin (2),
Péksütemény (2),
Pite (16),
Sajtos (10),
Sorbet (5),
Sós (34),
Torta (25),
Túrós (22)
Tészta Receptek
Burgonyás tészta (15),
Canelloni (1),
Fánk (6),
Felfújt (7),
Főtt tészta (32),
Kelt tészta (9),
Kenyér (6),
Kétszersült (3),
Lángos (6),
Lasagne (5),
Lepény (21),
Leveles tészta (5),
Omlett (24),
Palacsinta (26),
Pizza (10),
Pizzafeltét (9),
Pogácsa (32),
Quiche (2),
Rétes (18),
Sörkorcsolyák (5),
Spagetti (20),
Sült tészta (20),
Vajastészta (2)
Zöldséges étel Receptek
Egytálétel Receptek
Ünnepi Receptek
Valentin nap (1),
Újév (3),
Születésnap (6),
Szilveszter (10),
Pünkösd (1),
Nőnap (4),
Névnap (7),
Mikulás (0),
Lakodalom (5),
Karácsony (45),
Húsvét (25),
Halloween (1),
Farsang (6),
Advent (4)
Nemzeti Receptek
Török (19),
Thaiföldi (2),
Szerb (10),
Svéd (10),
Spanyol (10),
Román (5),
Osztrák (6),
Orosz (6),
Olasz (29),
Német (6),
Montenegrói (1),
Mexikói (14),
Magyaros (22),
Lengyel (10),
Kínai (13),
Japán (9),
Indiai (12),
Horvát (1),
Görög (14),
Francia (19),
Erdélyi (6),
Nemzeti egyéb (6),
Dél-Amerikai (15),
Cseh és szlovák (8),
Boszniai (4),
Bolgár (11),
Arab (10),
Angol (11),
Amerikai (28),
Afrikai (10)
Vadhús Receptek
Főzelék Receptek
Pörkölt Receptek
Zöldséges pörkölt (4),
Vaddisznópörkölt (1),
Szarvaspörkölt (0),
Szárnyaspörkölt (3),
Sertéspörkölt (6),
Pacalpörkölt (9),
Őzpörkölt (0),
Nyúlpörkölt (1),
Marhapörkölt (3),
Halpörkölt (0),
Gombapörkölt (3),
Egyéb pörkölt (7),
Csirkepörkölt (2),
Borjúpörkölt (1),
Birkapörkölt (2)
Leves Receptek
Előétel Receptek
Halétel Receptek
Tőkehal (20),
Tonhal (28),
Szardínia (4),
Saláta (19),
Ponty (18),
Pisztráng (8),
Lazac (14),
Kecsege (0),
Harcsa (8),
Halászlé (1),
Fogas, süllő (12),
Egyéb halétel (21),
Csuka (2),
Busa (2),
Angolna (4)
Vegetáriánus Receptek
Saláta (117),
Pástétom, öntet (10),
Müzli (5),
Leves (40),
Köret (59),
Kenyérféle (1),
Főzelék (46),
Főétel (113),
Feltét (20),
Előétel (12),
Édesség (54)
Fogyókúrás Receptek
Diétás Receptek
Hidegkonyha Receptek
Tojásos (5),
Szendvicskrém (35),
Szendvics (68),
Saláta (108),
Sajtos (9),
Pástétom (14),
Öntet (23),
Körözött (5),
Kocsonya (4),
Hidegtál (37),
Hideg leves (8),
Hal, rák (2),
Aszpik (2),
Gyümölcssaláta (9)
Köret Receptek
Szósz, mártás Receptek
Pác Receptek
Savanyúság Receptek
Zöldbab (4),
Uborka (4),
Tök, sütőtök (2),
Spárga (0),
Savanyított gyümölcs (12),
Paradicsom (4),
Paprika (8),
Padlizsán (3),
Karfiol (2),
Káposzta (2),
Hagyma (8),
Gomba (7),
Egyéb savanyúság (4),
Dinnye (0),
Cukkini (2),
Csalamádé (7),
Cékla (1)
Befőtt Receptek
Szörp (5),
Lekvár (6),
Kompót (10),
Kandírozott gyümölcs (1),
Ízesítő (14),
Gyümölcssajt (1),
Gyümölcskocsonya (7),
Ecet (14),
Dzsem (9),
Aszalt zöldség (9),
Aszalt gyümölcs (3)
Tenger gyümölcsei Receptek
Belsőség Receptek
Szabadtűzön Receptek
Krém, hab Receptek
Speciális Receptek
Gyerekeknek Receptek
Ital Receptek